2017. január 08. 11:58 - HDR Team

Folytatjuk! De még hogy!

img_9059_blog-1024x558.jpg

Több mint 3 hónap telt el az első hivatalos, nyílt Hard Dog Race megrendezése óta. Sok minden változott ez idő alatt. Külön nevet kapott a HDR „belépő” versenye, Base néven rendezzük meg ezen túl a 6 km/16 akadályos már ismert futamot, amely azonban még annak is fog meglepetéseket tartogatni, aki ott volt azon a bizonyos első október elsején. Felkerült a palettánkra, közkívánatra a gyerek verseny, reméljük, sokaknak szerzünk örömet ezzel.

De gondolunk azokra is, akik valami vadabbra vágynak, szeptemberben övék a pálya. Mint látjátok, elkészült az új weboldalunk, és gőzerővel dolgozunk a 2017-es versenyszezonon. Munkánk eredményét reméljük, sokan meg fogjátok tapasztalni. Mindezeket a végiggondolva újra meg kell, erősítsem azt a közhelyes tényt, hogy: egyedül nem megy. Eddig is fontos volt hangsúlyoznom, mint az egyszer már kifejtettem, hogy nem én vagyok a Hard Dog Race. Mögöttem, mellettem sokan állnak, akiknek köszönhető a HDR jelene és főleg jövője.

Ez az írás egy kicsit előremutató, összefoglaló is szeretne lenni. Egy kis „trailer”, hogy mire számíthatsz, ha követed majd a blogot.

Tél van, valljuk be nem éppen a kedvenc időszakunk a futásra. Nekem legalábbis biztosan nem. Minden alkalommal, amikor képesek vagyunk legyőzni a hideggel szembeni ellenszenvünket, és bármilyen távot, persze a mínuszokat is, magunk mögött hagyva visszatérünk a szobába, jogos büszkeség tölt el minket. Megcsináltam! Sikerült! Úgy gondolom az önmagunk felett aratott győzelem a legnagyobb győzelem, amit csak át lehet élni. Ha ehhez ez a blog és maga az egész HDR hozzásegít egy kicsit, ehhez a győzelemhez, ha bármilyen keveset is hozzátesz az életedhez, már érdemes volt dolgoznunk.

Természetesen adunk majd tanácsokat magával a versennyel kapcsolatban. Kezedbe adjuk a HDR Szent Grálját, hogy hogyan lehetsz Te az első, megnyerve az idén is rátok váró értékes nyereményeket egyikét.

Igyekszünk szakértők bevonásával tanácsokat adni a kutyázásról általában, de ezt is a HDR szemszögéből.

Tervezünk interjúkat érdekes kutyás személyiségekkel, olyanokkal, akik valamiért megmozgatták a fantáziánkat, és úgy gondoljuk példa értékű a hozzáállásuk, mindenki számára tanulságos az életük, munkásságuk.

És sajnos vagy szerencsére, kinek mi, ízlés szerint, az én személyes gondolataim is megjelennek majd, kutyákról, sportról vagy csak egy régi kedves történet, ami megesett velem. Előre kell bocsátanom, ezek szubjektívek lesznek, lehet, nem mindig értesz velük egyet, de ezek az én tapasztalataim, én így látom. Ebben természetesen az is benne van, hogy nem feltétlen az a kőbe vésett igazság, amit leírok majd. Ezért lesz a bejegyzés alatt hozzászólási lehetőség. Mond el, ha másképpen gondolod, mást tapasztaltál. Tanuljunk egymástól! Az még sosem vált kárára senkinek.

Sokszor tapasztalok olyasmit, ami mellett nem tudok szó nélkül elmenni. Ezek szerencsére nem feltétlenül negatív események. Gyakran előfordul, hogy valami szép és felemelő történik, és úgy hiszem, arról tudnia kell minél több embernek. Vagy azért, hogy példa legyen mások számára, vagy egyszerűen csak azért, hogy örüljünk: a világ igazából szép és boldog hely, nem olyan rossz, mint amilyennek néha mutatja magát.

Ha ezek után kíváncsi vagy a blogra, javaslom, iratkozz fel a Hard Dog News-ra. Így nem kell majd vissza-vissza járnod, mi értesítünk, ha új bejegyzés született.

Azt ugye nem kell mondanom, hogy a virtuális net-világ helyett jobban kedvelem a valódit, a kézzel foghatót. Szóval ne csak olvass, gyere el a rendezvényeinkre. Ha nem indulsz a versenyen, akkor is szívesen látunk. Gyere oda, verj hátba nyugodtan, mondj véleményt, meséld el miért jó a blog, a HDR vagy éppen miért nem. Ettől fejlődünk, ettől leszünk jobbak, többek. Tőled, veled.

Írta: Púza András

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kutyakemeny.blog.hu/api/trackback/id/tr812625835

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása