De tényleg, mi az?

Sokat halljuk, sokat hangoztatjuk, sokszor hivatkozunk rá. Mi is, hiszen a zászlónkra tűztük, küldetésünknek tekintjük. De mit is? Mi is az a kutyatartási kultúra? Ha már szeretjük hangoztatni, járjuk körbe kicsit a témát! Kezdjük az elején!

Kulturált kutyatartónak gondoljuk magunkat? Csípőből jön a válasz: „Hát, én az vagyok, mert nem kötöm láncra a kutyát és még szalma is van a házában télen.” Jó, ennyi, kész, ezt meg is beszéltük, haladjunk tovább kérem, nincs itt semmi látnivaló… ezek szerint az ország kutyatartóinak nagyobbik része kulturált… khmmm… Tényleg csak ennyiből állna? Á dehogy! Ott van még például a kutya kaki összeszedése. „Én összeszedem, már amikor eszembe jut… akkor nálam az eget veri a kutyatartási kultúra, igaz?” Így van. Akkor nem is kell tovább olvasni. Pipa, lehet menni kocsmázni.

Jó oké, a kakitündér nem létezik. De mi van még?

Vannak főbb pontok, amelyekre, ha oda figyelünk, azt mondhatjuk, ezt bizony már büszkén nevezhetjük kulturált kutyatartásnak. És természetesen van millió apróság, ami növeli mind kutyánk, mind a mi életünk és nem utolsó sorban környezetünk életminőségét. Elértünk egy fontos pontra. A kutyatartási kultúra nem a kutyádról vagy rólad szól, ott van még a környezted is, a családod, a szomszédok, a szűkebb és tágabb közösséged. Bárki, akivel kapcsolatba kerülsz. Ennek a három érintettnek, ill. érintetteknek (kutya-gazda-környezet) a harmonikus együttélése számít. Akár tetszik, akár nem, szimbiózisban élünk, hatunk egymásra oda-vissza. Egy kutya meg tudja keseríteni a családod vagy a közösséged életét. Azt hiszed tényleg így van? A fenéket! Nem mondtam igazat. A kutya sosem keserít semmit, a nem megfelelő kutyatartási kultúrával bíró ember teheti pokollá a kutya, néha saját maga és nem utolsó sorban mások életét. Az emberi butaság, korlátoltság, fejlődni nem akarás, tanulni vágyás hiánya okozza a poklot, nem az a szerencsétlen kutya, aki csak áldozata ezeknek a negatív emberi tényezőknek.

Nézzük meg a főbb pontokat. Kezdjük az alapoknál, de tényleg az elején, amikor még a kutya csak gondolati síkon a társunk.

A döntés. Tényleg akarom? Kell ez nekem?

Megszületik az elhatározás kutyát szeretne valaki. És itt kezdődik a kutyatartási kultúra vagy annak elsajátítására való hajlandóság első tesztje. Jön a kérdések özöne, amelyeket fel kell tennünk önmagunknak. Tényleg özön, annyian vannak, mint gazdára váró kutyák a menhelyeken… és legalább annyira komolyan kell őket venni, mint azokat a szegény sorsú állatokat. A hasonlat nem véletlen. Azok a kutyák valahogyan oda kerülnek. Igen, eltaláltad. Az önmagunknak nem jól feltett kérdések és főleg a nem megfelelő válaszok következményeként, többek között.

Milyen az életvitelem, a munkám? Milyen a napi időbeosztásom? Tudok rendszeresen foglalkozni a kutyával, ahogy szüksége van rá? Mit szól hozzá a családom? Hol is lakom? Városban? Vidéken? Van kertem? Amit most felvállalok, tudom vállalni 5-10-15 év múlva? Milyen az anyagi helyzetem? Elég felelős vagyok egy ilyen hosszú távú döntés meghozásához? Tényleg képes vagyok mindent megadni a kutyámnak, amire szüksége van? Felelősségteljesen tudok gondoskodni egy érző, nekem teljesen kiszolgáltatott élőlényről? Élőlény, tényleg? Szóval, amikor megunom és nincs kedvem hozzá, nem lehet kikapcsolni? Rossz hírem van: nem! Ezeket nem. Tényleg ezeket? Itt a hiba. Ha úgy teszed fel a kérdést, hogy „ezeket”, inkább ne legyen kutyád. Segítek: őket. Őket nem lehet kikapcsolni.

Igazán akarom őt vagy ez csak egy fellángolás? Mivel jár ez… és a kérdések sorát a végtelenségig lehetne folytatni, de a lényeget azt hiszem, elmondtam. Emlékeztek a pár évvel ez előtti Gift című videóra? Ha nem, akkor nézzétek meg, zseniálisan mutatja be, hogy miről is beszélek. Rossz döntés, aminek nem mérték fel a következményeit.

Sokakat ismerek, akik azt mondják, imádom a kutyákat, de a mostani körülmények miatt inkább lemondok róla, mert egy kutya többet érdemel, mint amit én most adni tudok neki. A szememben ők felelősségteljesebb és kulturáltabb kutyatartók, így kutya nélkül, mint azok, akik adott esetben nem gondoskodnak megfelelően a kutyájukról.

Kiválasztás. Jó, de milyen kutyát?

Megszületett a döntés. Átgondoltad, már kiabál benned az a bizonyos belső hang: kutyát akarok!

Jön az újabb kérdés és bizony az újabb teszt. Sajnos itt ugyanazt kellene leírnom, mint az előbb a rosszul feltett kérdések és rossz válaszok összefüggése, valamint a menhelyeken kikötött kutyák száma között. Jobb esetben nem menhely, hanem lelkiismeretes, megfelelő gazda keresése. De az eredmény akkor sem vidám. Csalódás, rossz szájíz mindenkinek. Érdemes inkább előtte jól utána járni és gondolkodni. Mert bizony attól, hogy a „Tényleg akarom?” kérdéskörre valaki jól felelt, itt még csúnyán képes arcba verni a rögvalóság. De csak akkor, amikor már eltelt pár hónap együtt…

A kérdések dzsungelében itt már egy fokkal könnyebb dolgunk van, nem azt mondtam, hogy könnyű, könnyebb. Hiszen tudod, hogy kutyát szeretnél. Na, milyet és honnan? Maradjunk a milyennél,a honnanról később majd egy külön blog bejegyzésben.

Mérlegelj!

Kicsi? Közepes? Nagy? Hű, de azon belül milyen legyen? Rövid vagy hosszú szőrű? Álló vagy logó füllel? És ezek még mindig csak a külső jegyek. Fiú vagy lány? Menjünk vissza egy kicsit! Rossz a megközelítés. Ne ezeket kérdezzük meg magunktól! Azt kérdezzük, hogy miért kell nekünk a kutya. Vagyis milyen célból. Munkára? Hobbi kocogó társnak? Házőrzőnek? Na, jó ez viccnek is rossz! Fogalmazzunk kutyáshoz méltóan, legyen képes házat is őrizni? Esetleg valamelyik kutyás sportba szeretnénk belevágni? Ha igen, melyikbe? Egy border collival viszonylag kevés esélyünk lesz IPO bajnokságot nyerni, már ha ez a cél, viszont lehet, hogy remek agility sporttársra lelünk benne. És ha nem sportolni szeretnénk „csupán” házi kedvencre vágyunk? Milyen a személyiségem? Megérkeztünk, újabb fontos pont. Milyen vagyok? Lágyszívű, nem tudok következetes lenni, biztos, hogy erős karakterű, domináns fajta a jó választás? Biztos, hogy nekem egy kan mali való, amikor panelben élek, napi 10 órát nem vagyok otthon, a kutyát nem tudom magammal vinni, és ráadásul még a szomszéd macskájának sem tudok ellenállni, amikor szépen néz, és ilyenkor adok neki egy kis szalámit?

Legyünk optimisták, hogy sikerült az összes kérdésre megfelelő választ adni és valóban ott állunk, hogy új fővel fog bővülni a család. Hogyan tovább? Mitől leszünk felelős, kulturált kutyatartók? Mi tesz minket azzá? Ezt igyekszem majd körbejárni a téma második részében. Hamarosan…

Addig jó kutyázást és összeszőrözött ruhákat kívánok! Vaúúú!

írta: Púza András