2017. április 04. 17:31 - HDR Team

A kutyatartási kultúra vajon mi?

befejező rész, avagy jöhet végre a HDR

img_0971.JPG

Akkor folytatnám és egyben le is zárnám ezt a témát. Oké, te is tudod, hogy ezt a témát nem lehet lezárni teljesen. De nyugi nem lesz 4. rész, a következő bejegyzésben egy teljesen más témával szeretnék foglalkozni, bár a kutyatartási kultúra szinte minden témával összefügg, ami a kutyákkal kapcsolatos… mégis ideje, hogy a Hard Dog Race vizeire evezzünk majd. Na, jó: saras gödreibe…

Említettem, hogy a fogalom erősen szubjektív. Főleg ha időben nézzük, más kor, más idők más kultúra. Pár éve, szerencsére nem tegnap, már akkor is normális kutyatartónak számított valaki, ha nem kötötte láncra a kutyáját. Az idők változnak. Mi is.

Tegnap és holnap

Ha valaki megkérdezi tőlem, hogy elég fejlettnek tartom-e a kutyatartási kultúrámat kénytelen vagyok úgy válaszolni, hogy: Elég fejlettnek nem, fejlődőnek igen. Úgy gondolom, soha nem lehet elég fejlett, de mindenképpen jobb gazdának gondolom magam, mint évekkel ezelőtt voltam, remélem az is vagyok, bár erről a kutyáimat kellene megkérdezni. A 20-30 évvel ezelőtti énemről meg ne is beszéljünk. Más döntéseket hoznék ma, mint 20 éve. Hiszem az, hogy milyen gazdái, társai vagyunk a kutyánknak egy fejlődési folyamat. Ma jobb vagyok, mint tegnap és talán holnap jobb leszek, mint amilyen ma vagyok. De mitől leszek jobb?

A legfontosabb szerintem a nyitottság, hogy belássuk, mindig van mit tanulni. Belássuk, ha valamit nem jól csináltunk. Ezen túl pedig nem árt, ha a már elsajátított ismereteket alkalmazzuk, napi készség szinten rutinszerűen tesszük magunkévá, mert bizony, ha nem figyelünk eléggé oda, semmit nem érnek az elvek, ha a gyakorlatban nem valósulnak meg. Ha feledékeny vagy úgy jársz, mint én.

Általában minden kabátom zsebében, nadrágomban akad egy kaki szedő zacsi. Általában… Az a reggelem igazán szarul indult, kapkodás, késés, majd még szarabbul folytatódott. Szó szerint. Erről Ronin gondoskodott. Igen, kitaláltad. Pont akkor nem volt nálam, és csaptam a homlokomra, hogy „te hülye, nem otthon hagytad”, amikor nagyon kellett volna. Ez meg, mint lenni szokott az ilyen szitukban, természetesen nézőközönség előtt zajlott, rosszalló, és ismerjük el jogosan megvető tekintetek közepette. Magyarázhattam volna, hogy bocsi, de én aztán soha ilyet, de tényleg, és most is csak véletlenül, mert reggel késésben voltam, és most azonnal megyek kerítek valamit és máris megoldom. Semmit nem ért volna. A rögtönítélő bíróság a nyugdíjas hölgy és a fiatal anyuka személyében ott helyben felnégyelt, és hullám négy darabját a tér négy szélére rakta ki elrettentés céljából. Az sem volt enyhítő körülmény, hogy a közeli pékségből sikerült kiflis zacskót szerezni a szent célra, hiszen bíráim azt már nem látták. Nyilván nem azért takarít az ember a kutyája után, mert látják, és ciki ott hagyni, hanem mert az a helyes. Na de akkor is… Kellemetlen volt. És be kell valljam, az eset már a HDR megszületése után volt. Vizet prédikál, és nem hord magánál kaki szedő zacskót. Szép.

A kis barna halmok összeszedése csak egy szelete annak, ami kulturált kutyatartóvá tesz minket. Illetve tenne, ha nem lennénk feledékenyek, pontosabban nem lettem volna az. Mert ott én minden voltam csak kulturált kutyatartó nem igazán. Joggal kérdezed, de hát miért, hiszen a végén összeszedted. Össze. De kifelejtünk egy fontos pontot. A rögtönítélő bíróság, bizony azt látta, hogy a szép nagy barna vár ott marad, én meg el onnan. Azt már nem, hogy némi zacsi vadászat után én vissza a tett helyszínére takarítani. És ez miért baj? Na, nem azért mert égett az arcomról a bőr. Elbírja. Miattad. Miattam? Ott sem voltam! Valóban nem. Sajnos egyes emberek hajlamosak ítélkezni. Nem tudom, hogy a két szemtanú is ilyen személyiség volt-e, de ha igen, akkor nem az jött le nekik, hogy az idióta a nagy malival otthagyta a szart. Hanem, hogy egy kutyás hagyta ott. Ha pechünk van, akkor csak erősödik a sztereotípia, hogy ezek a kutyások nem szedik össze a kutyájuk után.

Folyton ezen a kaki kérdésen lovagolunk, én ezt vettem kiinduló pontnak, talán azért, mert minden jóérzésű ember számára, legyen kutyás vagy nem kutyás, ez a legszembetűnőbb megnyilvánulása a kutyatartási kultúra hiányának. És valljuk be komoly fegyvertény a nem kutyások, a kutyatartást ellenzők körében. Azt a stigmát, hogy nem szedjük össze, mi kutyások legalább olyan nehezen vakarjuk le magunkról, mint Pista bácsi a talpáról, ha belelép… Ennek tükrében a végtermék ott felejtése természetesen szabadon helyettesíthető bármilyen más tevékenységgel, ami joggal zavarja a környezetünket. Emlékszel mit írtam az első részben? A környezet és a kutyatartó együttélésének harmóniája. Akkor nincs harmónia, ha a kutyád és általa te problémát okozol a környezetednek, értsd család, szomszédok vagy bárki, akivel kapcsolatba kerültök. Nyilván probléma és probléma között van különbség, ez mindenkinek a tolerancia szintjétől függ. Van, ami valakinek a zombi apokalipszis eljövetele, másnak ugyanaz egy bocsánatkéréssel elintézhető apróság.

blog_kutyakult_3-1-1024x684.jpgChayenne, a félelmetes jegesmedve

Chayenne kutyánk – csak, hogy ismét a saját hülyeségemet tárjam a nagyérdemű elé -, 10 éves „imádom a világot, aki szembe jön, ahhoz oda futok” típusú hovawart fiatalasszony. Meséljem tovább? Szóval van, aki szereti ezt, és kérdés nélkül megsimogatja (remek, újabb megerősítés és rádicsérés a nem kívánt viselkedésre tudom…), van, aki fel van háborodva és kitör a hiszti. Persze, Ch félelmetes jegesmedve bocsnak álcázott vérmes mosolya nyilván pánikra ad okot, de hát van, aki így, van, aki úgy viszonyul a kutyákhoz, ezt tiszteltben kell tartani. De ettől még a viselkedése zavart okoz(hat) azoknak, akikkel kapcsolatba kerülünk. Érted? Persze, hogy érted. Szóval attól, hogy felszedtem Chayenne után a kaki várat majd rá 10 perce vihetem tisztítóba Gizike néni kabátját, még fenn áll a mennyire voltam kulturált kutyatartó kérdés. Erre mondtam, hogy helyettesíthetőek a konfliktust okozó viselkedések, a végeredmény hasonló lesz.

Bár egy külön írást szeretnék majd szentelni a kutyás vs. nem kutyás örök és kibékíthetetlennek tűnő ellentétnek, de most pont ezt súroltam. A felelősséget. Vagyis, hogy nekem, mint a kutyás közösség tagjának úgy kell viselkednem, hogy az alapján elképzelhető, hogy téged is megítélnek, csak mert kutyás vagy. Hülye emberi szokás az előítélet, de ha már van, és bizony van, számolni kell vele, ha már felszámolni nem éppen villám feladat. Megoldás? Talált: a kulturált kutyatartás, hogy az én viselkedésem miatt ne érhesse szó a nagy kutyás közösséget.

Szóval kutyázásra és főleg Hard Dog Race-re fel, de csak kulturáltan…

 Írta: Púza András

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kutyakemeny.blog.hu/api/trackback/id/tr2412624359

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása