2017. augusztus 03. 16:16 - HDR Team

„Még kacsintgatok Hard Dog Race Wild felé”

Interjú Csobaji Előddel, a HDR 74 éves, örökifjú versenyzőjével

p1012007_csobajielod_1.jpg

Élet fújta össze a Hard Dog Race-t és a hazai és európai cannicross nagy „öregjét” ha szabad így fogalmaznunk. Az Életnek ehhez a Városliget és a közös kutyasétáltatás adott segítséget. Itt barátkozott össze ugyanis Papp Tibor, aki a HDR születésénél bábáskodott, azóta is „balkezem”* és Csobaji Előd, aki – most már büszkén és nagy tisztelettel mondhatjuk – a HDR legidősebb versenyzője a maga 74 évével. Vele beszélgettünk kutyákról, a canicrossról, meg persze arról, hogy milyen Hard Dog Race az ő tapasztalt szemével.

(az interjút készítették *Púza András, a HDR ötletgazdája és Kurucz Zsuzsa, HDR szurkoló és sajtós)

PA: Elképesztő a teljesítményed, a korodat meghazudtoló kondid előtt is fejet kell hajtanunk. Amikor először találkoztunk 60 évesnek tippeltelek kinézetre. Leesett az álam, amikor megtudtam mennyi vagy papíron. Másodszorra akkor esett le, amikor kiderült, mit tettél már le az asztalra a kutyás sportok területén az elmúlt évtizedekben. A leesett álnak ideje sem volt a helyére kerülni olyan gyorsan értél be a Base pályán idén június 3-án. Mesélnél kicsit magadról? Mióta futsz és kutyázol? Vagy inkább helyesebben kutyázol és futsz? Vagy mi is a sorrend nálad? Már ha van egyáltalán.

CsE: Maga a futás régebbi történet, mint a kutyás futás. Fiatal koromban öttusáztam, és amikor az életem úgy alakult, hogy nem tudtam olyan szinten folytatni az edzést, ami a versenyzéshez elég lett volna, abbahagytam az öttusát. Amatőrként továbbra is rendszeresen sportoltam: lovagoltam, lőttem, futottam, és ez utóbbi a mai napig megmaradt. Amikor a filmlaborban dolgoztam, akkor a Művész Szakszervezet egyesületében igazolt focista is voltam.

KZs: Akkor igazán sok mindent kipróbáltál!

CsE: Hát, tényleg nem ijedtem meg semmitől!

KZs: Esetleg van valamilyen eredményed is?

CsE: Háromtusában még serdülőként voltam budapesti 3. helyezett. Amatőrként kutya nélkül sportoltam a 60-as évek elejétől a 90-es évek végéig, vagyis egész felnőtt életemben. Majd ezután jött a canicross.

img_0005.jpg

2005 Eurocanicross, Saignelegier

PA: Mikor és hogyan jutottál el a kutyás futásig?

CsE: Kutyával is több, mint 20 éve futok már. A 90-es évek közepén akadtam össze egy szánhúzó sportot művelő husky-s gazdával, és ez keltette föl a kíváncsiságomat a kutyás futás iránt, amely akkortájt kezdett elterjedni Magyarországon, de nemzetközi szinten is fiatal sportnak számított. Mivel kutyám volt, így nem igazán nem hiányzott semmi: egyszerűen csak tudatosabban futottunk együtt. Az elsők között fedeztem fel én is a canicross versenyeket, már az első időszakban is indultam. Ezek a versenyek pedig nagyon magukkal ragadtak, hiszen minden együtt volt benne: a mozgás, a természet és a kutyám. Viszont ekkor jöttem rá, hogy mit is jelent kutyával futni: az első évek nagyon jó tanulóéveknek számítottak.

KZs: Hogy fogalmaznád meg, miért más kutyával futni?

CsE: Ha egy 10 kilométeres távot futok kutya nélkül, akkor 5’30”-as ezreket futok. Ha ugyanezt egy jó canicrossos kutyával futom, akkor 1 perccel rövidebb idő alatt tudom megcsinálni. Ennyit húz, ennyit segít a kutya. Sajnos az idő múlásával szembesülnöm kellett azzal, hogy már visszatartom a kutyát. Ő még bírta volna, de én már az ő teljesítményéhez öreg voltam. Ekkor váltottam dogscooterre, kutyás tereprollerre. Ebben a sportágban a profi kutyák képesek akár 30 kilométeres sebességgel is húzni a versenyzőt, ami persze az embernek könnyebb is, mint a futás.

KZs: Hogy edzetted a kutyát?

CsE: Mindennap – télen-nyáron – 1,5 órát futottunk. Hétvégeken a Hármashatár-hegyen 15 kilométereket, ahol be volt fogva a kutya. Ha szabadon fut, akkor az állóképességét eddzük, ha be van fogva, akkor erősítjük.

img_0006.jpg

2005 szilvásváradi Európa Bajnokság, fotó: Csobaji Botond

PA: Hogy az ember meddig bírja, azt látjuk, de hogy bírják a kutyák?

Fajtafüggő. Én rodéziai ridgebackekkel futottam, nekik 10-14 év a várható élettartamuk, és kb. 8 éves korukig terhelhetőek. Az első sporttársam ebből a fajtából Dante volt, és bár én előbb éreztem a kort, mint ő, mégis ő távozott el előbb kettőnk közül az örök vadászmezőkre. Társával Zivával folytattam, akivel nagyon sok közös élményben volt még részünk. Most már ő is 8 éves, az utolsó hónapjainál tart a sportban.

KZs: Ezért hagytad abba a canicrosst?

CsE: Magam miatt is lassítanunk kellett. Persze azért nem hagytam abba teljesen, folytattam a futást is, és átálltam a scooterezésre is. Kétségtelen, hogy a futásban már nem jöttek ugyanazok az eredmények. Bár a korosztályos versenyekben még indulhatok, de egy új kutyát, aki bírná, már nem fogok kinevelni. Hiszen elfutikálok még, de ki tudja, meddig. Ezért nem merem bevállalni, hogy fölnevelek egy kutyát, akinek jó esetben még 8-10 éve lenne a versenyzésre, de én lehet, hogy már nem bírom addig. Ez számomra már felelőtlenségnek tűnik, mert nem tudom, hogy milyen élete lesz utána, hogy más megadná-e ugyanazt, amit megszokott, és ami az életelemévé vált. Vagyis most még bírnám, de Ziva már nem, viszont fiatal kutyát már nem szeretném, mert én nem biztos, hogy bírnám, ameddig ő.

PA: Össze tudod számolni hány canicross versenyen vettél részt életedben? És főleg hány országban? Ha jól tudom gyakorlatilag befutottad a fél világot.

CsE: Pontosan nem tudom megmondani, hogy hány versenyen vettem részt, hiszen évente 8-10 verseny biztosan volt. Az ugyan túlzás, hogy a fél világot bejártam volna, de jó néhány országban voltam, például Csehországban, Belgiumban, Svájcban, Lengyelországban, Szlovákiában is versenyeztem. Két Európa Bajnoki 5 helyezést értem el, és persze sok magyar kupaforduló-győzelmet is.

PA: Nem semmi versenytapasztalat! Felidéznél valamit azok számára, akik nem ismerik annyira a canicross versenyek hangulatát?

CsE: Igazából minden versenynek más-más a hangulata, mert nagyon számít, hogy milyen a környezet. A legérdekesebbek talán azok a téli versenyek voltak, amelyek a szánhúzó versenyekkel együtt kerülnek megrendezésre. A canicross versenyzők ugyanazon pályán mennek, ahol a szánhúzó kutyás fogatok. Egyébként hómentes időben kerekes kocsival mennek a fogatok, havas időben szánnal és ugyanúgy a futók is hóban futnak, ami óriási élmény.

PA: Hogy kerültél kapcsolatba a Hard Dog Race-cel?

CsE: Ugyan még nem akasztottam szögre a futócipőmet, de már nem indulok rendszeresen versenyeken. Ekkor kaptam Papp Tibor barátomtól a meghívást a júniusi HDR Base versenyre, és kisebb hezitálás után igent mondtam. Nagyon nem bántam meg, mert nyolc éves kutyám csodálatosan teljesítette a teljes távot.

p1012005_csobajielod.jpg

2017.június 3. Hard Dog Race Base, fotó Osváth Gábor

KZs: Miben látod a canicross és a Hard Dog Race különbségét?

CsE: A fő különbség, hogy a HDR-en vannak technikai akadályok, amiket együtt kell abszolválni, a canicrossnál ilyen nincs. Ott csak az adott távot és az adott szintkülönbséget kell teljesíteni. Ezért a HDR lényegesen összetettebb. Ezért az eredményben nagyon meghatározó lesz a kutya technikai tudása. Például az épített akadályok között van olyan, ahol kígyóvonalban kell haladni. Tételezzük fel, hogy a szerelés nagyon ideális: hámban van a kutya, futóövvel futnak. De hiába, ha a kutya nem ismeri a feladattípust! Ha jön az első derékszögű kanyar, a kutya megy egyenesen. Ha az irányokat nem tudja azonnal lereagálni, az örökös időveszteséget jelent. Meg kell állni, visszafogni, irányítani. Fel kell készíteni, meg kell tanítani kutyát, hogy a dobogón merjen lefelé menni, átbújni akadályokon. De ha ez sikerül, akkor a kutya és a versenyző is élvezi.

KZs: És egyébként hogy tetszett a Base?

CsE: Nagyon élveztem én is, és Ziva ugyan nagyon elfáradt, de ő is élvezte. Úgy készültem erre a versenyre, hogy a 16 akadályból 10-et biztos kihagyunk. Hiszen ő aztán nem egy vízi kutya, attól féltem, hogy a vizes akadályokat nem fogja teljesíteni. Már terveztem a 300 büntető guggolást, de csodák csodájára mindent megcsinált! Egyébként mi sokat fürdünk, csak nem ugrik bele a vízbe, de most végigcsinálta, mert bízott bennem, követett engem. Mindent megcsinál, amit én megcsinálok. Mivel nagyon jól éreztük magunkat, minden kutyás futó ismerősömnek ajánlom a Hard Dog Race-t, és úgy érzem, örülnek az új lehetőségnek.

elod.jpg

2017. június 3. Hard Dog Race Base, fotó: Bálint Csenge

PA: Mit szóltál az időkhöz, az eredményekhez?

CsE: Szerintem a 30-40 perc körüli idők nagyon jók! Embert próbáló, de ha valaki felkészül rá, teljesíthető. Én egy órán belül jöttem, ahogy eredetileg is terveztem, tehát Zivával és magammal is elégedett voltam.

KZs: Fogsz még indulni valamilyen kutyás versenyen?

CsE: Hát, nem tudom, nem hiszem… Még ugyan kacsintgatok a szeptember 2-ai Hard Dog Race Wildra, de a kutyámat azért féltem… Mert ő már ebből kiöregedett, és más kutyával meg nem szeretnék indulni, bérkutyával szerintem nem lehet…

PA: Ajánlanád-e a korosztályodnak a kutyatartást vagy a versenyzést?

CsE: Mindenféleképpen! Aki sportol, és nincs semmi gátló tényező, ami miatt nem tud mozogni, ez igazán jó lehetőség. De akik nem sportolnak, azoknak éppen egy kutya lehet az aktívabb élet felé vezető út: hiszen velük mindennap rendszeresen kell mozogni. Én most is ebben a nagy melegben is reggel kelek, és másfél órát kint vagyunk. Ha nem lenne kutyám, akkor ezt mikor tenném meg? Már egy kis séta is segíthet az egészségmegőrzésben. Mindenki, aki teheti, tartson kutyát. Persze felelősen! Adja meg az állatnak, amennyire lehet a mozgásszabadságot, tanítsa, foglalkozzon vele, ne csak egy leltári darab legyen a lakásban, hanem valódi társ.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://kutyakemeny.blog.hu/api/trackback/id/tr3312717420

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.