Egy vallomással kell kezdenem. Igen, a címet kölcsönvettem. A kedvenc magyar rock bandámnak, a Road Zenekarnak van egy remek száma, az “Onnantól eddig”,  melyben visszatekintenek az elmúlt 15 évre. Igaz mögöttünk nincs még 15,csak 4, és az ötödiket kezdjük. Hű, négy év de gyorsan elment. Négy év,19 verseny megszervezése és lebonyolítása. Az ötlet maga pedig 6. szülinapját ülte. 2014. elején, valamikor így február táján kezdtem papírra vetni az első gondolatokat, kezdetleges akadály terveket.

Remélem A Road zenekar nem bánja, köszönet nektek srácok! Jöhet a következő 15 év, nekünk is! 

A dal szövegének egyes részleteit később még segítségül hívom, az áthallások komolyan vagy lazán vételét az olvasóra bízom:

Egy szezon első versenye előtt óhatatlanul is kicsit visszatekint az ember,akkor is, ha úgy érzi, lezárult egy korszak. Az igazsághoz hozzátartozik, hogyha az év végéről beszélünk, akkor a Wild után kellene írnom. A HDR időszámítás kicsit más, mint a normál naptár. Ahogy lezárul az utolsó verseny, rögtön elindul a következő szezon tervezése és a kollégák már novemberben képesek azt mondani, hogy a “tavalyi verseny” meg “tavaly amikor a Base-en…” 

Hogyan is volt amikor még:

“Pedig azt se tudták kik vagyunk,

nem ismerték a nevünk,...” 

Emlékszem az első időszakra, 2016 év eleje. A támogatók és partnerek keresésének  nehézségeire, a rám tett telefonokra, a levegőbe ígért, de soha be nem tartott vissza hívásokra. A sok-sok elutasításra, a szkeptikus hangokra akik a sikertelenséget vízionálták és emlékszem a gáncsolásokra is. Köszönünk, köszönök mindent! Nem viccelek tényleg, minden cinizmus nélkül, komolyan. Minden egyes pofon erősebbé tette a HDR-t és személy szerint engem is. Hálás vagyok értük. 

Ennél hálásabbak már csak azért lehetünk, mert: 

“Aztán szépen lassan

egyre többen álltak mellénk, ma már

Tudjuk ha Ti nem lennétek,

mi sehol se lennénk!” 

Nehéz ehhez az idézethez bármit is hozzátenni… Köszönjük! Köszönjük nektek versenyzőinknek és  támogatóinknak akik mellénk álltak már a legelején! Köszönjük, hogy hittetek, hisztek abban, amiben mi is! 

 Aztán pedig...hát:

“Körülöttünk szépen lassan

megváltozott minden, mi meg

Pislogtunk mint fehér egér

egy marék nullás lisztben.”

A 2016. évi első versenyhez képest a 2017. évi másodikon, ami immár a HDR Base nevet viselte, megnégyszereződött a rajthoz állók száma. Igen, arcba vert minket a siker. Az idézet telitalálat. Mi is csak pislogtunk,aztán vettünk egy nagy levegőt és újra gondoltunk sok mindent. Ahogy tesszük azóta is, minden verseny és szezon után.

Néha hallom, hogy “ez a HDR, már nem az a HDR”. Igen, ez igaz. Ezzel nem tudok, és nem is akarok vitatkozni. Ez nyilván szubjektív ki hogyan és mit ért ez alatt. De hogyan is lehetne ugyanaz? Nagyobbak lettünk, nemzetköziek. Ennek kifejezetten örülök, de egy picit azért sajnálom is. Örülök, mert ez azt jelenti, hogy fejlődünk. Sikerült több gyerekbetegségünket magunk mögött hagynunk. A kezdetektől fogva valljuk és hangoztatjuk: a HDR nincs kész. Folyamatos fejlesztés alatt áll, képes az önreflexióra, nyitott a normálisan megfogalmazott kritikára. Ha ilyen versenyt szervez az ember nem lehet strucc politikát folytatni. 

A versenyzői létszám, még akkor sem ha igény van rá, nem növelhető a végtelenségig. A HDR-ben mindig is volt létszám plafon amit elérve egyszerűen lezárjuk az adott verseny nevezését. A nevezési modul szándékosan így van programozva, nem fogad be több nevezést. Ez szükséges ahhoz, hogy az adott helyszínen, az adott infrastruktúrával biztonságosan és megfelelően tudjunk versenyt rendezni. És igen, ki kell mondani: amikor kevesebb versenyző volt - például az első versenyen - szűkebb volt a kör, családiasabb hangulat uralkodott és egyszerűbb is volt az életünk.

Nekünk feladatunk és célunk, hogy a versenyzők számának növekedésével ezt a hangulatot megőrizzük. Mind az ügyfélszolgálat kommunikációjában, mind a helyszíni lebonyolításban igyekszünk, hogy a közvetlen kapcsolatunk veletek, versenyzőkkel ne változzon ugyanakkor a rendezvény színvonala pedig fejlődjön.  

“Egy pillanat volt

A tizenöt év és

Akár vagy ötször ennyi

Jöhetne még…” 

Hagyjuk a nosztalgiát, nézzük a közeljövő terveit, hiszen hamarosan itt a szezonnyitó verseny. Az idei évben, mint azt bizonyára tudjátok, a Not Just Run versenyünkkel a “10 millió fa” közösség alapítványát támogatjuk. Szeretnénk ha unokáink kutyáinak is lenne hol hűsölnie. Új helyszínünk Dunaújváros, a Duna parti Alsó Sétány. 

Ugyanakkor látjuk az “erdőtől a fát” és a kutyákkal foglalkozó nonprofit szervezetekről sem felejtkezünk el. Az“Önzetlen nyelvlógatás” kategóriájában értékes nyereményekkel díjazzuk a csapatokat támogatóinknak köszönhetően melyek segítik hétköznapi küzdelmes munkájukat amiket a kutyákért tesznek. Kitelepülő partnereinknek pedig külön adomány meglepetéssel készülünk. A NJR után nem sokkal jön a klasszikus HDR Base szintén új helyszínnel, új pályával és új akadályokkal. Nyergesújfalu ad otthont nekünk arra a hétvégére, tele vagyunk várakozással és kihívással hogyan tudjuk majd itt is megadni nektek a hamisíthatatlan HDR élményt. 

“Mi nem felejtjük el, hogy honnan jöttünk…” 

Persze, hogy nem felejtjük, de azt sem szeretnénk elfelejteni hova megyünk. Vagyis, hogy mi a vízióm a kezdetek óta, mi az, amit szeretnénk elérni az egész HDR márkával. Nagyon örülök neki, hogy egyre több ember áll fel a kanapéról és kezd futni a kutyájával. Ha ezt a HDR versenyek miatt teszi, még jobban örülök neki, hogy ha ebben nekünk bármilyen részünk is van. Ugyanakkor mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy a kutya nem eszköz és nem kellék. Nem ezért van, hogy menők legyünk vele, nem lehet a hiúságunk kielégítésének tárgya. Érző lény, a társunk, családtagunk. Így felelősséggel tartozunk iránta, ez a HDR alapfilozófiája. Ennek szellemében folytatjuk a kutyatartási kultúra fejlesztéséért tett erőfeszítéseket. 

Az idei téma, amit fókuszba szeretnénk helyezni: a nagy döntés! Szakértőket és saját tapasztalatainkat segítségül hívva szeretnénk körüljárni a kutyaválasztás témáját, a döntés fontosságát, a lehetőségeket és az információkat, melyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy felelősen eldöntsd: jöhet egy kutya, vagy nem? . Tehát a mottó idén: Dönts két lábon! Az igaz felelős kutyatartás itt kezdődik, mert ha úgy van, akkor be kell tudni látni, bizony nekem most nem való kutya, vagy nem olyan, és nem úgy, és nem akkor.

“Mindegy mit dobott a sors,

nekünk úgyis megfelelt, persze

Csinálhattunk volna mást,

de minket semmi más nem érdekelt!”

Ez az életérzés, és az a fajta hozzáállás, ami az egész HDR csapatra jellemző, ami tovább visz minket a néha kicsit sem könnyű hétköznapokban. Egy kis kulisszatitok: a HDR-ben, és velem dolgozni sem mindig leányálom. Kemény meló, sokszor amit viccesen ígérek egy-egy verseny előtt, hogy “Vér, veríték, könnyek”, azt a kollégák néha egész évben átélik, nap mint nap. Ne irigyeljétek őket. Nekik az egész év egy kemény akadálypálya. Ezért hála, elismerés és köszönet nekik! Ahogy annak az immár egyre bővülő önkéntes csapatnak is köszönöm a lelkesedését és a munkáját, akik nélkül nem lenne egy-egy verseny olyan amilyen. 

A sok befektetett  energia és munka pedig a pályán nyeri el az értelmét amikor az arcokon, az arcotokon, a Hat láb, két szív, mellé kerül az Egy büszkeség. Ilyenkor látjuk, érezzük, hogy megéri olyan sokat melózni egy-egy versenyért. 

“Örökké az úton, ez a mi keresztünk” 

Szeretjük amit csinálunk, élvezzük az alkotás örömét, ez visz minket tovább, örökké az úton, néha szó szerint mint a vándorcirkusz, amíg lehet, addig a pályákon. Szóval így vágunk neki a 2020. évi szezonnak, "Onnantól eddig"-et hallgatva, és abban a hitben, hogy versenyzőinknek át tudjuk adni azt, amit mi érzünk, a Rock N’ Roll kutyáink oldalán, ami bennünk dübörög munka közben!  

Púza András 
(a HDR alapítója)