2020. május 04. 20:16 - hdradmin

A bezártság romantikájának diszkrét bája V., befejező rész

Amikor csak rajtunk múlik

dscf0144.JPG

Romantikába hajló giccses képeslap. Naplemente a tábor felett.

Az, hogy mikor, miben, mit látok azon múlik, milyen szemmel nézek a világra. A következő pár fotót mind a táborban csináltam. Bezárva ugyan, de az ilyen pillanatoknak is köszönhetően soha, egy percig sem éreztem azt, hogy ne lennék szabad.  

dscf0562.JPG

Madarak akik tojnak a háborúra.

dscf0845.JPG

Ki mondta, hogy Afganisztánban nem színes az élet?

Az “is” mert nem úgy tekintettem a táborra mint börtönre, hanem mint menedékre. Tudtam, ott biztonságban vagyunk, mert ott a dróton túl más az élet egy cseppet. A mostani világjárványban az egész #maradjotthon helyzetben hasonlóan látom. Az otthonunk óvóhely nem pedig börtön, biztonságot ad, nem veszi a körbe ugyan drót mint a tábort és ha kilépsz nem az afganisztáni háborús hétköznapok várnak, de amíg bent nem igazán tudsz megfertőződni és esetleg tovább adni a kórt, kint sajnos már csökkenek az esélyeid. 

unnamed_2.jpg

A dróton innen biztonság, túl pedig a való világ...

Bízom benne, hogy ezek az írások, azon túl, hogy szerettek volna mosolyt csalni az arcodra, hasznosak is voltak. Már azon túl, hogy a nevetés alapból hasznos dolog.

Nem akarom senkinek a kedvét elvenni, alapvetően optimista ember vagyok, de ugyanakkor  realista is. A hurrá optimizmust nem szeretem, önbecsapás. Szóval kimondom bármilyen szarul hangzik, kimondom azt, amit a lelkünk mélyén mindannyian tudunk: ne legyen illúziónk, a mi nagy, közös missziónknak nincs még vége. 

Sosem gondoltam volna, hogy valaha a “Sokáig voltam távol” örökbecsű slágerének többszöri meghallgatása örömmel tölt el, ráadásul mindezt a Happy Gang előadásában...De ezt is meg kellett élnem. Természetesen ezt a történetet minden résztvevő tagadni fogja, főleg a Happy Gang-es részt... Tudjuk be ezt a hazautazás miatti eufóriának. A körlet folyosón az összes ajtó nyitva, az egyik konténer szobából a hangfal kirakva és üvölt a zene. Mindenki önfeledten pakol és élvezi a zenét, telnek a katona ládák, megyünk haza, már leszálltak a helikopterek. Vár minket a család, a barátok, az a világ amit 7 hónappal azelőtt otthagytunk.

Egyszer minden misszió véget ér, egyszer minden feladat teljesítésre kerül. Legyen az akár katonaként messze földön, vagy éppen itthon a nappalink és az élelmiszer üzlet között. Ha pedig véget ér, akkor lehet ünnepelni, lehet felszabadultan, élet igenlően megölelni egymást! 

Sok erőt és kitartást nektek ehhez! Vigyázzatok magatokra, vigyázzunk egymásra! Fogunk még együtt futni!

Púza András

A Hard Dog Race alapítója

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kutyakemeny.blog.hu/api/trackback/id/tr9015659998

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.