Bruckner Zsófi az elsők között volt, aki a HDR 2016-os indulásánál a canicross mellett belekóstolt a kutyás akadályfutás műfajába is.  Ez az ismerkedés olyannyira jól sikerült, hogy a 2017-es, 2019-es HDR Base futamokat meg is nyerte kutyájával, Candy-vel. Zsófi eközben a Canicross versenyeken is remekelt, ezüstérmes lett a 2017/18 és a 2018/19-es kupasorozatokon is (Szántódpuszta Nemzetközi Szánhúzókutyás Hétvége; Szigetköz-Vének cart, bikejöring, dogscooter, canicross race; Ballószög Kutyafogathajtó országos bajnokság; Veresegyháza Medve kupa). Hogyan kezdődött az egész, miként lehet összehangolni ilyen sikeresen a két műfajt és mit szeret legjobban a HDR-ben? Többek között erről is beszélgettünk Bruckner Zsófival, az egyik legrégebbi mondhatni profi HDR versenyzőnkkel.

Fotó: Lesi Zoltán

Lesi Zoltán és Runy kutyája rendszeres résztvevője canicross világ- és európa bajnokságoknak, háromszor teljesítették a Trophée Des Montagnes (TDM) versenyt. Ez utóbbin 9 nap alatt 10 futamon vettek részt a francia Alpokban. Megnyertek 2 ultrafutást és 2 Hard Dog Race futamot. Mindezt közösen kutyájával, a 9 éves border collie-val. Zoltán egyedül is elképesztő eredményeket produkált már futásban, 3 órán belül lefutotta például a marathont, kétszer körbefutotta a Balatont és lefutott 135 kilométert 12 óra alatt. Sok mindent tud tehát a futásról és ha valaki, hát ő biztosan szakértője lett a kutyás futásnak az elmúlt évek és kilométerek alatt.

Romantikába hajló giccses képeslap. Naplemente a tábor felett.

Az, hogy mikor, miben, mit látok azon múlik, milyen szemmel nézek a világra. A következő pár fotót mind a táborban csináltam. Bezárva ugyan, de az ilyen pillanatoknak is köszönhetően soha, egy percig sem éreztem azt, hogy ne lennék szabad.  

Ahogy akkor kint, úgy most is nagy jelentőséget tulajdonítok az emberi kapcsolatoknak. Mind azzal, akivel a legszorosabban össze vagy zárva, mind a szomszédokkal, és bárkivel akivel találkozol. A lehető legtoleránsabban viselkedtünk a másikkal szemben, na jó ne legyünk szép lelkek és idealisztikusak, tegyük hozzá: önmagunkhoz képest. Nem mondom, hogy nem voltak kisebb összezördülések, senki nem matyó hímzés, nekem is volt, hogy elszakadt a cérna. Nyilván így utólag azt kell mondanom mostani fejemmel másképpen reagálnék bizonyos dolgokra. 

Fotó: Varga Erika

A 4 terrás vinyó tartalmának elfogyasztására nem térnék ki részletesen, de volt 12 évados sorozat, amin gondolkodtam, hogy elkezdjem-e újra nézni...Pedig egy ilyen nagyságú gyűjtemény és egy laptop a missziós katona alapfelszerelésének a része, mármint a privát felszerelésé. Így bőven cserélgettük egymás között, és még nem is töltöttem annyi időt a laptop előtt, vissza fogtam magam. Például a voltak South Park részek amiket csak egyszer néztem meg és a Family Guy-ból alig-alig ismételtem. 

Attól megkíméllek, hogy részletesen leírjam, milyen volt az első két hetem. Azon túl, hogy vastagon be voltam szarva, azt sem tudtam, milyen bolygón vagyok. Viszont amikor beállt egy kis rutin és belerázódtam, ez elmúlt. Magyarán elfogadtam azt, amiben vagyok, azt, hogy most ez az életem. Utána könnyebb volt. Elfogadtam azt, hogy a felkészítés és kiképzés egy dolog. Az előzetes elképzeléseim szintén, amikor arcon csap a valóság az egy másik érzés. És nem szárazabb, biztonságosabb, mint a reklámban... 

A csapból is folynak a jótanácsok: mit tegyél, mit ne tegyél. A cél szent: a társadalmi érdekű home office és a “maradj otthon” össznépi összefogás végére ne legyél se alkoholista, és a válóperes ügyvédek ha lehetséges ne a Ti zsebetek terhére tompítsák a válság miatt kieső esetleges bevételek hiányát. Nálam képzettebb emberek már rengeteg, valóban hasznos tanácsot osztottak meg. Legyen szó akár beltéri edzésről, lelki támaszról vagy home officeban való helyes rutinról. Amúgy mellesleg belegondoltatok már milyen hülye, kényszeredett szó ez a home office? Akar a franc irodát csinálni az otthonából! Az otthon az otthon, az iroda meg iroda.

Egy vallomással kell kezdenem. Igen, a címet kölcsönvettem. A kedvenc magyar rock bandámnak, a Road Zenekarnak van egy remek száma, az “Onnantól eddig”,  melyben visszatekintenek az elmúlt 15 évre. Igaz mögöttünk nincs még 15,csak 4, és az ötödiket kezdjük. Hű, négy év de gyorsan elment. Négy év,19 verseny megszervezése és lebonyolítása. Az ötlet maga pedig 6. szülinapját ülte. 2014. elején, valamikor így február táján kezdtem papírra vetni az első gondolatokat, kezdetleges akadály terveket.

Remélem A Road zenekar nem bánja, köszönet nektek srácok! Jöhet a következő 15 év, nekünk is! 

Emlékszel? Úgy kezdődött, hogy a család számomra legkedvesebb tagjától, vagyis tőled kaptam ajándékba egy nevezési indulást a HDR Wild-ra. Választásom nem nagyon volt, egyszerűen rám néztél és azt mondtad, kicsattanó boldog arccal, hogy “Befizettem, most már futás.”

A sorozat első részében ott hagytuk abba, hogy kijöttünk az orvostól, aki makkegészségesnek nyilvánította kutyánkat, azzal a felkiáltással, hogy a jó sors is HDR versenyre teremtette.